Ez a hét hihetetlenül gyorsan eltelt. Végig babákkal voltam, és nagyon élveztem. Nem a legkisebb korosztály, 14-18 hónapos gyerekek, hihetetlenül tündériek. De a munkáról most nem írok többet.
Péntek este eljött Lilla és Hajzi Baselbe!!! :-) Sokáig fent voltunk, söröztünk, beszélgettünk, teljesen olyan érzésem volt, mintha otthon lettünk volna. Másnap a késői ágyba menetelhez képest korán felkeltünk és kocsival elindultunk a Pilatushoz (2132 m magas hegy Luzern közelében). Gyönyörű tiszta, napos időnk volt. Egy órányi autózás után (én vezettem), meg is érkeztünk a hegy lábához, ahol azonban óriási köd volt. Kicsit el is szomorodtunk, hogy így nem fogunk semmit sem látni a kilátásból, de azért mégis felszálltunk a Luftseilbahnra. Valami hihetetlen élményben volt részünk. Pár perces liftezés után kiértünk a sűrű ködtakaróból, és a köd felett ragyogó napsütés volt. A köd azonban olyan látvány keltett, mintha egy óriási hótakaró borítaná a hegy lábát. Úgy éreztük magunkat, mintha repülnénk. A felhők felett jártunk szó szerint! A hegy csúcsáról álomszép kilátás tárult elénk. Teljes kör panorámát csodálhattunk meg, és a tiszta időnek köszönhetően nagyon messzire el lehetett látni. Fantasztikus volt megtapasztalni a magasságot. Alig hittünk a szemünknek. Perceken keresztül, szinte tátott szájjal gyönyörködtünk a tájban. Hol Lilla, hol Dani, hol pedig én mondtam: Ez hihetetlen! Ez gyönyörű! Gyönyörű!!! 
Tényleg mindenkinek csak ajánlani tudom!
És ez még semmi! Ezzel egyáltalán nem ért véget a napunk! Miután lejöttünk a hegyről, még elmentünk Luzernbe. Már kezdett esteledni, amikor odaértünk, város néző sétánk végére pedig teljesen besötétedett, de még így is nagyon hangulatos volt. Átsétáltunk a fa hídon (Kapellbrücke), megnéztük az óvárost, majd egy kis sült gesztenye és némi forró ital elfogyasztása után elindultunk vissza Baselbe. A visszaút már egy kicsit fárasztóbb volt, meg különben sem szeretek sötétben vezetni, de a lényeg hogy hazaértünk. 
Vacsorára raclettet ettünk, majd ismét kellemes beszélgetéssel zártuk a napot. Svájci itt létem alatt ez volt a legkellemesebb napom! Az elejétől a végéig fantasztikus volt. 
Vasárnap Baseli városnéző körutat tettünk. Sajnos már nem volt annyira szép az idő, mint szombaton, de a célnak teljesen megfelelt.
Ami a nap híre, és aminek nagyon örülök, hogy Lilla is kapott munkát Svájcban! Jövő héten jön! Most mindent naposnak látok és el se hiszem, hogy ennyire jól alakulnak a dolgok. Teljesen feltöltött a hétvége, megújult erővel nézek elébe a rám a váró feladatoknak. 

 

 Ezen a héten is a Tigereknél dolgoztam. Hétfőn és kedden Spätdienst-ben (délutános műszak). Én beszéltem a szülőkkel, és "adtam át" a gyerekeket. Hogy mit is jelent ez? Egy teljes listát vezetünk a gyerekekről (mit és mennyit evett az étkezéseknél, mennyit aludt, mit csináltunk aznap), és mindezt el kell mondani a szülőknek, németül, vagy angolul. Úgy érzem remekül vettem az akadályokat, és egyre jobban kezdek belejönni a munkába.
Ebben a csoportban is vannak kedvenc gyerekeim. Van egy török ikerpár (egy lány és egy fiú - 3 évesek), akik viszonylag keveset értenek és egyáltalán nem beszélnek. Sidar a fiú és Narin a lány. Nekem a kislány a kedvencem, de ő is nagyon kedvel. Amikor megölel, teljesen hozzám bújik, szinte beleolvad a karjaimba. Nem tudom megállni, hogy ne puszilgassam meg naponta többször is. Nem mondanám szépnek, de amikor mosolyog és nevet, amikor rád néz a fekete nagy szemeivel, teljesen átváltozik, és olyankor egyszerűen gyönyörű. A másik kedvencem egy lengyel kisfiú, aki még kevesebbet ért mint az ikrek. És a nyelvi hátrányt még a makacssága tetézi. Ha valamit nem akar, akkor egyszerűen összerogy, és képtelenség felemelni, mert annyira elhagyja magát, hogy kifolyik a kezeidből. Ennek ellenére nagyon jópofa kisfiú. És ő is nagyon tud bújni. Érdekes, hogy pont azok a gyerekek a legszimpatikusabbak, akik nem nagyon értik a nyelvet. Talán azért, mert maximálisan át tudom érezni, min mennek keresztül. Valószínűleg ezért toleránsabb vagyok velük, és ezt érzik. 
A hét többi napján délelőttös műszakban dolgoztam, amit sokkal jobban szeretek, mert korábban végzek, és még van idő elmenni ide-oda. Például a Herbst Messére. Ez egy hetes mulatság. A város fő tereit megtöltik a büfék, árusok és a vidámparkokból jól ismert játékok. Persze minden drága, de ennek ellenére az egész város ott van esténként, és a fiatalok akár minden este elmennek. Nekem elég volt egyszer. Egyrészt szinte semmiben sem különbözik az otthoni majálistól, másrészt minden második kajaárusnál van raclett (olvasztott sajt), amitől felfordul az ember gyomra. Pedig nagyon szeretem a sajtot.
Mi történt még a héten? Végig itt volt Dávid. Igaz, hogy szegény végig betegeskedett, de nagyon jó volt hozzá bújni, beszélgetni vele. Egyáltalán együtt lenni. Jó lenne néha előre ugrani az időben... És élvezni ennek az évnek a gyümölcsét.
Szombaton hallowen partyt rendeztek a vendéglátóim. Rengeteg finomabbnál finomabb ételt készítettünk. Én palacsintát sütöttem. Egy darab sem maradt. Nem minden nap esznek ilyet a svájciak. :-)
A vasárnapot filmnézéssel és lustálkodással töltöm. Most nincs túl jó idő. Nincs kedvem kimozdulni. Néha "szentheverdel" napot is kell tartani! 


 

 Érdekes és egyben izgalmakban gazdag hetem volt. Dávid végül egy nappal később, szerdán érkezett. Kalandos útja volt. Még indulás előtt többször járt fogorvosnál, de mivel az nem végzett túl jó munkát, még jobban bedurrant a foga, és fogfájással vezetett 1300 km-t. Végül nem úszta meg, hogy itt is elmenjen fogorvoshoz. De szerencsére úgy néz ki happy enddel zárul a fog story. Szegény teljesen ki volt már merülve amikor ideért. Egyrészt a fájdalomtól, másrészt a fáradságtól. Csütörtökre be is lázasodott, így csak délután jött be dolgozni. Hiába próbáltam lebeszélni a munkáról... Makacs, mint az öszvér.
Nekem is sikerült péntekre lebetegedtem. Torokgyulladás egy másik vírussal fűszerezve! Nyami. Már furcsáltam is, hogy még náthás se voltam.
A csoportban (Tiger), ahol dolgozom hányásos hasmenős vírus van. Nálam egyik sem jelentkezett, csak szörnyű gyomorfájdalom és hányinger, ezt tetézte a kínzó torokfájás és a bedugult orr együttese. Reggel még bementem dolgozni, de haza kellett jönnöm, mert nagyon nem éreztem jól magam. Egész nap aludtam, aztán este elmentünk Dáviddal és Miával Morschachba.
Szombaton még elég rosszul voltam, de vasárnapra hatott a gyömbér teás kúra, így kihasználtuk a jó időt, és elmentünk egy jó nagyot gyalogolni. Álomszép helyeken sétáltunk! És nagyon jó étvágyunk lett a friss levegőn való mozgástól. Marika spagetti carbonárát főzött, amit az én palacsintám követett. Mindenki degeszre ette magát.
Gyorsan eltelt a hét. A hétvége meg szinte elszállt. Amit egy kicsit sajnálok.
A megfázással küszködve kezdek neki az új hétnek, de még előtte alszom egy nagyot! Most egy órával többet lehet...

 A hétvégén hazajöttek a nyaralásból a vendéglátóim, így hétfőn reggel Zsuzsival (ő az óvodavezetője és egyben tulajdonosa) együtt mentünk a hivatalba. Sorszámhúzás után rögtön mi következtünk, és a nyomtatványok kitöltése után 5 percen belül el is intéztünk mindent. Hivatalosan Svájcban lakom, és dolgozom. Kaptam egy csomagot is, ami tele volt mindenféle prospektussal, térképpel, kuponokkal. Nagyon hasznos információkat kapnak a letelepedők. Azért nem mondom, hogy nem csodálkoztam azon, hogy ilyen gyorsan elintéztünk mindent. Magyarországon minimum 30 percet vártam volna.
A hivatalos ügyek után ezúttal egy másik csoportba mentem dolgozni (WILDKATZEN - vadmacskákhoz). Bölcsis korosztály. És ebben a csoportban van egyedül magyar gyerek. Egy kisfiú, akit Patriknak hívnak és 2 éves. Az édesanyja magyar, apukája spanyol, az óvodában németül beszélnek vele. Mind a 3 nyelvet beszéli. De onnantól kezdve, hogy elkezdetem vele magyarul beszélni, én lettem a kedvence. Jött és hozta a játékokat, folyamatosan beszélt (a svájciakkal szemben egyébként csöndes kisfiú). Amikor meg eldöntendő kérdést tettem fel neki, mindig "igen hát pejsze"-vel válaszolt. Tündéri gyerek, és nem csak azért mert magyarul tudok vele beszélni.
A keddet, a szerdát és a csütörtököt már újabb csoportban töltöttem (EISBäREN - jegesmedvék). Az óvoda kb. 3 percre van gyalog, de ez a csoport pont abban a házban van, ahol lakom, így tényleg nem kellett messzire mennem. Ebben a csoportban is bölcsis korosztály van. 1 évestől a 3 évesig. Csak 15 gyerek van, de 2 kivételével mindegyik pelusos. Minden nap megkaptam feladatként a pelenkázást. A reggeli műszakban a legjobb, mert akkor szinte frissen pelenkázottak, a nagy dolgot már otthon elvégezték. Na de ebéd után... 13 kakis pelenkát kicserélni.... Nem kívánom senkinek. Nem undorodom az ilyen dolgoktól, de az óvodában főzött étel olyan orrfacsaró szagokat eredményez, amihez tényleg erős gyomor kell. A gyerekek egyébként itt is cukik. De azért elég hangosak a többi csoporthoz képest. Szerdán azt is megtapasztaltam, hogy tényleg bármilyen időjárási viszonyban kiviszik a gyerekeket. Ezúttal szakadó esőben mentünk "sétálni". (A kisebb gyerekek egy 6 fős tetővel ellátott kiskocsiban utaztak, 4 fő pedig sétált.) Azt hittem felkészültem, hiszen a vízhatlan dzsekimet vettem fel, de ezek szerint mégse vízhatlan. Vagy csak ezt a mennyiséget nem bírja. Egyébként nagyon kellemes volt az esőben sétálni. Fantasztikus volt a levegő. Ha nem áztam volna sz.rá még kellemsebben éreztem volna magam.
A közlekedésről: hihetetlen, hogy minden egyes kereszteződésnél, minden oldalon rámpa van kialakítva, így teljesen akadálymentesen lehet közlekedni. Akár csukott szemmel is leléphetsz a járdáról, biztos, hogy nem ütnek el, sőt már akkor is megállnak az autósok, ha egyáltalán a zebra közelébe érsz. A tömegközlekedés nem túl olcsó. Egy zónában használható villamos jegy kb.800 Ft. Ez kb. 6 megállót jelent, de a megállók olyan közel vannak egymáshoz, hogyha van egy kis időd, érdemesebb sétálni. A bérlet kb. 20.000 Ft. 
A pénteken a TIGER (tigris) csoportban dolgoztam. Ovis korosztály. Aznap rettenő hideg volt. Séta közben majd lefagyott a kezem, és még a kapucni alatt is fázott a fejem. Megérkezett a tél. Fel kell készülnöm melegebb ruhával. Szerencse, hogy Dávid jövő héten jön. Már hosszú listája van arról, mi mindent kell hoznia. 
Délután korán végeztem. Miután mindent összepakoltam, elindultam kocsival Zürichbe. Bár nincs messze Baseltől, mégis másfél órába telt, mire megérkeztem a megbeszélt helyszínre. Miért mentem Zürichbe? Marikáék meghívtak Bill Haley koncertre. Én meg örömmel mentem. 
A koncertről: Bill Haley 1981-ben meghalt. Az előadás olyan volt, mint egy életrajzi darab. Egy hatavanas évekbeli ruhába öltözött narrátor mesélt az énekesről, az egyes kommentárok között pedig Bill Haley számok mentek, természetesen élőben. A zene rendkívül jó volt, állandóan járt a lábam, annak ellenére, hogy ültünk. Ennek valószínűleg a mellettem ülő ismeretlen házaspár nem örült túlságosan, de nem bírtam megállni, hogy ne "táncoljak". Sajnos a narrátor néha kicsit sokat beszélt, és általában rossz időpontban jöttek a kommentárok. Pont amikor már teljesen belelkesült az ember, közel volt a katarzis élményhez, jött a szövegelés. De se baj. Mindenképpen megérte elmenni, bár egy kicsit furán éreztem magam... A közönség átlag életkora kb. 60 év volt. Jaj, és képzeljétek el, hogy a svájciak nem ismerik a vastapsot! Egyszerre tapsolnak a végén, azonos ütemben, de a taps nem lassul le, majd gyorsul fel, ahogy nálunk. Én próbáltam kezdeményezni, de semmi eredménye nem volt. Marika mondta, hogy itt egyáltalán nem is ismerik a vastapsot. Hát sajnálhatják. 
A koncert után 3/4 óráig tartott, mire ki tudtunk menni a parkoló házból, amiben parkoltunk. Jégkorong meccs volt, és sajnos pont akkor lett vége, mint a koncertnek, így a parkolóban kisebb dugó alakult ki. 
Zürichből Morschachba mentünk. Két kocsival. Marikáék elől, én meg utánuk. Addigra már nagyon fáradt voltam, alig bírtam nyitva tartani a szemem, de csak megérkeztünk. Éjfélkor még neki láttunk vacsorázni, aztán még sokáig beszélgettünk. Nem forgolódtam az ágyban, ahogy lefeküdtem rögtön el is aludtam. És másnap gyönyörű időre ébredtem. Hét ágra sütött a nap, tiszta volt a levegő, gyönyörűek voltak a hegyek. Kétszer is elmentünk sétálni. Egy kedves kis kápolnánál, ahol megálltunk gyönyörködni a kilátásban, megkértem egy idős házaspárt, hogy fényképezzenek le minket. Szóba is elegyedtünk velük. Aznap ünnepelték a 45. házassági évfordulójukat. Azért kirándultak fel a kápolnához, mert anno ott volt az esküvőjük. Hát nem romantikus? 
Morschachi hétvégém csodásan sikerült. Olyan volt, mintha egy remek szanatóriumban lettem volna. Teljesen feltöltődtem energiával, élménnyel, jó kedvvel. Marika finomabbnál finomabb ételeket főzött, nagyon jókat beszélgettünk, rengeteget aludtam. Így könnyű nekivágni az újabb hétnek. Pláne, hogy már csak kettőt kell aludni és jön Dávid!
 

A hétfői munkanap nagyon korán kezdődött. Már 7-kor az óvodában voltam. Sötétben, szakadó esőben mentem dolgozni. Azt nagyon bírom Baselben, hogy 1 órával később sötétedik, de a reggeli sötétség nagyon lehangoló. Szerencsére elállt az eső, így ki tudtunk menni sétálni a gyerekekkel. Amikor visszaértünk, odajött az amerikai óvónő elújságolni, hogy megkérte a barátja a kezét. Nem akarok sztereotipizálni (ha egyáltalán van ilyen szó), de ez nagyon amerikai volt. Szinte alig ismerem, csak a munkáról beszélünk, meg a terhességéről, mert terhes (4. hónap, de úgy viselkedik, mintha 8.-ban lenne); ehhez képest úgy mesélt a leánykérésről, mintha öribarik lennénk. Egyébként tényleg jó sztori, csak el lehetett volna mondani egy rövidebb kiadásban. (Elmentek a barátjával a hétvégén Párizsba, és a srác az Eiffel tornyon kérte meg a kezét. Letérdelés nem volt. A gyűrű szép, jó nagy kő van benne, de nem túl különleges.) A sajátom jobban tetszik. :-))
Visszatérve az óvodára: egyre jobban bírom a gyerekeket. És a többnyelvűség rendkívül szórakoztat. Lendert, (angol kisfiú) például mindent megért németül, de csak angolul kommunikál. Az angol szavakra németül érkezik válasz Alejandrotól (spanyol kisfiú, aki beszél angolul is, de az oviban a németet használja), majd erre kontrázik rá Gioele olaszul (kedvenc olasz kisfiúm), aki az egész szituációból valószínűleg csak annyit ért, hogy a fiúk a helikopteren vitáznak, de mivel közben nem figyelnek arra, hogy a vita hevében rálépnek Gioele építményére, ő is bekapcsolódik a kommunikációba. Teljes multikulti!
Kedden ismét foglalkozást tartottam. Sünit készítettünk. Előre kivágott süni formára ragasztottak papír tüskéket. Álom foglalkozás, mert összesen 10 gyerek volt, és 2 turnusban "barkácsoltunk" (ők így hívják).
Munka után elmentem tankolni, mert a Frankfurti út során nem álltam meg. Basszus... hogy milyen drága a benzin... 1,77 Fr. = 407 Ft/l !!! És boltban is voltam... Asszem nem fogok meghízni az itt tartózkodásom alatt. Nyilván a drága élelmiszerárak miatt, mert egyébként nagyon egészséges étel van az oviban. Gyümölcs naponta 2-szer(reggelihez és az uzsonnához), az ebédhez pedig mindig van saláta. 
Szerdán csak 10-re kellett mennem dolgozni. Végre kialudtam magam nagyjából, a hajnali 5-ös ijedt ébredést, viszont igazán kihagytam volna az életemből. A fránya vekker pont aznap romlott el.
Csütörtökön már fél 4-kor végeztem, így még elég időm volt, hogy elmenjek boltba és megfőzzem a vacsorát. Aznap ugyanis vendégeket vártam. Rántott csirkét készítettem (sütőben olaj nélkül - Lilla receptje) krumplipürével, vegyes salátával, desszertnek pedig palacsintát. Egész jó lett, bár a palacsintát sikeresen leégettem, mert nem a megfelelő serpenyőben sütöttem. A harmadik kipróbálása után megtaláltam a tökéleteset, és végre elkészültek a palacsinták. Ákoséknak minden ízlett, de én nem voltam megelégedve magammal. Itt még a zsemlemorzsának is más íze van! Ráadásul Paniermehl-nek hívják, annak ellenére, hogy semmi köze a liszthez. 
Pénteken ismét csak 10-re mentem dolgozni. Lezajlott a napi rutin, majd következett a Sitzung (heti megbeszélés). Mert itt minden héten minden csoportban hetente egyszer összeül a "team" és mindent átbeszél töviről hegyire, oda és vissza, és még egyszer. És mindezt úgy, hogy az asztalon, amit körbeül a csapat, egy tonnányi édesség hever, és az egész megbeszélés alatt mindenki tömi magába a csokit és a gumicukrot. Vicces látvány. Egyébként nagyon hasznos, mert visszajelzést kapsz a munkádról, és alkalmad nyílik megbeszélni a hiányosságokat, aktuális problémákat.
A délután kellemesen volt, mert aktív tevékenykedéssel telt el az idő. Festettünk, rajzoltunk, társasoztunk. Élveztem, hogy van idő a normális játékra. Emellett rendkívül jól eltársalogtam az amerikai óvónővel. Persze a beszédtéma továbbra is ugyanaz maradt... a terhesség. Megfigyeltem, ahogy valaki szóba hozza a témát, rögtön kitolja a hasát, (mindeközben  iszonyúan behorpad a deraka - lórdózis közeli állapotba kerül - groteszk látványt kelt), mindezt azért, hogy nagyobbnak látsszon a pocakja. És persze a hassimogatás nélkülözhetetlen. Viszont örömmel tapasztalom, hogy egyre jobban megy az angol. Ne értsetek félre! Biztos csodálatos dolog állapotosnak lenni, és a hassimogatást abszolút megértem. Na de mi a francnak akarja, hogy nagyobbnak lássák a hasát??
Na azért nem lesznek emiatt álmatlan éjszakáim. Sőt!!! Most úgy érzem, holnap végre délig fogok aludni. 



 

 Péntek kora este elindultam kocsival Frankfurtba, hogy meglátogassam drága Lilluskámat. Az út szörnyű volt. Hatalmas volt a forgalom, és a német autópályán uralkodó vezetési morál nem kis stresszt okozott. Rengeteg építkezés miatt 10 km-ként elterelés volt, amikor meg éppen mindhárom sávban lehetett menni, akkor sem tudtam egyenletes tempóval haladni. A németeknél nincs sebesség korlátozás az autópályán. Ezért a belső sávban 160-200 km/h-s sebességgel száguldoznak. A külső sávban a kamionok mennek 80-nal, így maradt a középső sáv. Beálltam 130-140-es tempóra, de nagyon gyakran akadtak hülyék, akik csak 100-al mentek, ezért kénytelen voltam őket megelőzni, és felvenni a belső sáv tempóját. Nem mondom, hogy nem szentségeltem, és hogy nem bántam meg, hogy elindultam. De végül 3 és 1/4 óra után szerencsésen megérkeztem (eltévedés nélkül) Frankfurtba. 
Lilláék már vártak! :-) Jó volt, mert nagy idegeskedés után jól esett megölelni rég nem látott barátnőmet. (Na jó nem annyira rég, mert csak másfél hónap telt el mióta legutóbb találkoztunk.) Az érkezés örömére lenyomtunk egy berentzent, majd elfogyasztottuk a fantasztikus 3 fogásos vacsorát. (Brokkolikrémleves, currys zöldséges csirke rizzsel, és rakott pundigos meggyes palacsinta) Ebből már mindenki leszűrheti, hogy mennyire vártak! 
Este még iszogattunk, beszélgettünk, és még egy filmnézés is belefért. Lilla csak miattam letöltötte a Grace klinika 8. évadának első két részét. (Magyarországon még a 7. évad sem megy.) 
Másnap sokáig aludtunk, majd reggeli után nyakunkba vettük a várost. Sajnos elég hideg volt, meg el-el kezdett esni az eső, de ez semmiben sem hátráltatott. 5 órán keresztül sétáltunk. Voltunk a Majna parton, a dómnál, a bevásárló utcánál, az operánál és persze a tornyoknál. A németek "Mainhatten"-nek nevezik Frankfurtot, teljesen érthető módon. Engem is lenyűgözött, hogy Európában létezik mini New York. 
Este megint nagyon finom vacsit főzött Hajzi. Vacsora után pedig kanaszta partiba kezdtünk. Na ki veszített? Hát persze, hogy én! De nem bánom.
Ma viszonylag korán felkeltünk Lillával, és elmentünk sétálni, egy csodálatos parkba, ahol rengeteg nyuszi, meg vad lúd, meg vadkacsa él. Délután korán elindultam vissza Baselbe, hogy még legyen időm főzőcskézni, meg mosni, és mindenek előtt, hogy elkerüljem az esti forgalmat. Visszafele már sokkal jobb utam volt, a nap is kisütött. 
Nagyon kellemes hétvégét sikerült Lilláékkal tölteni. Ezúttal is még egyszer köszönöm a kedves vendéglátást és a szuper városnéző körtúrát! 
Mindenkinek ajánlom, hogy látogasson el Frankfurtba! Szerintem igazán különleges légköre van a városnak, és persze Lilláék is ott vannak! Kell ennél több? :-))


 

Az első hét nem indult a legjobban... Bár meglepett, hogy most sokkal jobban megértem a svájci németet, mint júliusban, de az új pozíció nehezebb. A nyelvvel meg nagyon küzdök. Főleg akkor nehéz, ha valamit gyorsan kellene reagálni egy szituációra, mert még le kell fordítanom magamban a mondanivalót. Az meg egyenesen fantasztikus, amikor hozzám szól az angol óvónő, mert automatikusan németül válaszolok. Aztán persze elmakogom angolul is. A hét elején kifejezetten nehéz volt, mert nem ismertem a csoportszokásokat, a gyerekeket, a szabályokat. És tényleg azt éreztem, hogy ez nekem nem fog menni. Mindemellett honvágy gyötört.
A kedd már egy fokkal jobb volt. Elvittük a gyerekeket a közeli erdőbe, levelet gyűjtöttünk, aztán még játszótéren is voltunk. Szerdán már foglalkozást is vezettem. A leveleket festettük be, és készítettünk levélnyomatot, én előre megfestettem egy óriási fát. Akinek már jól ment a nyomatozás, a fára is nyomatozhatott. Nagyon szép lett.
Csütörtökre már teljesen összebarátkoztam a gyerekekkel. A LÖWEN GRUPPE-ben alig van svájci gyerek. Van 4 gyerek, akik olaszok, de közülük 1 csak olaszul beszél. Egy kisfiú Gioele. Nagyon bírom, mert baromira nem érdekli, hogy nem értik mint mond. Kézzel lábbal mutogat, és csak beszél és beszél. Ráadásul az olasz nyelv annyira gyors, és dallamos, hogy mindig elkezdek nevetni, amikor belekezd. Van egy indiai kisfiú Shirak, aki elég lassú. De kedves. Valami nem egészen van rendben a gyerekkel. Az viszont pozitív, hogy az integráció remekül működik, és a pedagógusok megkövetelik, hogy a többi dolgozó türelmes legyen vele szemben. Mert itt nemcsak 2 óvónő és egy dajka van egy csoportban. A LÖWEN-eknél 3 óvónő van. Két német nyelvű és egy amerikai. Van 2 tanuló lány (harmadévesek, jövőre ők is óvónők lesznek már), és van 3 Praktikantin (gyakornok). Ahhoz, hogy valahol Praktikantin legyél, nem kell semmilyen előképzettség, így van az óvodában 16 éves lány is. Vannak ügyesek, de érződik, hogy nincs szakképzettségük. Tehát 8 felnőtt 21 gyerekre. De mivel most őszi szünet van, egész héten 13-16 gyerek volt csak.
Pénteken sajnos beütött a rossz idő. De az eső ellenére, elmentünk a vadaskertbe, gesztenye nap volt. Előző héten a csoport rengeteg gesztenyét gyűjtött és leadott gesztenyéért pénzt, perecet és almalevet kaptak. Ezt nagyon jó ötletnek találom.
Így telt az első hetem...

 

 Kedves Családom és Barátaim!

Sokan kértétek, vezessek blogot. Tessék! :-)

Könnyes búcsúm után, remek utazásban lehetett részem. Végig gyönyörűen sütött a nap, egy felhő sem volt az égen, így aztán csodálatos látványt nyújtott az Alpok. Női pilóta vezetett, úgy rakta le a gépet a leszállópályára, ahogy az meg van írva. Az utasok meg is tapsolták. Marikáék jöttek ki elém reptérre. Remek vacsorával vártak.
Nem aludtam a legjobban, de szuper döntésnek bizonyult, hogy elhoztam magammal az ágyneműmet, mert így még otthonosabb. Mert egyébként nagyon otthonos! Van saját virágom is a szobámban! 
Mivel itt is gyönyörű az idő, mára kirándulást tervezünk Németországban. 
Folyatatás következik...